Mea culpa, mea maxima culpa! Annyi minden történt velem az elmúlt 2 hétben, hogy egyszerűen nem volt időm írni. Majd most!
Utolsó bejelentkezésem óta lezajlott egy nagyszülőkhöz elutazás, egy szenteste, egy "Lacus 1 éves"-szülinapi gyerekzsúr, egy wellness-szállodázás, egy szilveszteri buli. De menjünk sorban.
SZENTESTE:
életem első szentestéjét Papiéknál töltöttem és nagyon jól sikerült. Állítólag. Ugyanis sikeresen átaludtam. Így alattvalóim másnap reggel adták át a nekem szánt ajándékokat. Nem sorolnám fel, hogy mi mindent, de volt közte Helló Kitty-s ruci, sütifaló kincsesbödön, maci alakú kistálka, szőrös jeticipő, babahinta és még annyi minden, hogy még nem is tudtunk mindent hazahozni a Nagyiéktól. Ja, Keke "ki akarta próbálni" az óceános pihenőszékemet, ami csak 9 kilót bír (Keke pedig 10 kiló), és összetört alatta. Így extraként kaptam Apáéktól egy újat, szavannásat. Ez 18 kilóig jó, szóval néha majd kölcsönadom Kekének.
Babahintázom
|
Papp Lacust tavaly hozta a Jézuska, úgyhogy december 23-án 1 éves lett. Ezt megünneplendő az anyukája és az apukája összehívott egy csomó kisbabát (köztük engem is). Elvihettük a szüleinket is. Szuper volt, mert volt légvár sok-sok labdával, játékok szétszórva a földön, csomó lufi, finom falatok és KÉT torta! Ezek közül én csak a földön heverő játékokat élvezhettem, de így is nagyon jól éreztem magam. Íme egy fotó:
| Gyerekzsúr, mi?! (Nem málnaszörp volt a poharakban... ) |
mivel Apa nagyon sokat dolgozott decmberben (is), ezért úgy döntött, hogy elmegy pihenni valahova és elvisz magával minket is. Szuper jól választott: Bobóországot. Ez egy Hévíz melletti családbarát szálloda, aminek Bobó, a víziló a gazdája. Néha Bobó megjelenik váratlan helyeken a szállodában, olyankor az összes gyerek letámadja és simogatja (köztük én is).
Egy hatalmas apartmanban laktunk, ahol bőven volt hely Nagyinak és Kekének is, akik szintén velünk tartottak. Attól családbarát a hely, hogy van egy csomó játszótér, babamegőrző, az éttremben külön "babakonyha" tejbegrízzel, meg rántott dínókkal, meg bébiételekkel. Minden sarkon etetőszékek és járókák, gyerekprogramok, a szobában beépített bébifon, járóka, pelenkázó, babakád, stb, stb, stb. Minden nap úsztunk, szaunáztunk, a nagyok masszázsokra meg kozmetikába jártak, ettünk-ittunk, pihentünk.
Egy hatalmas apartmanban laktunk, ahol bőven volt hely Nagyinak és Kekének is, akik szintén velünk tartottak. Attól családbarát a hely, hogy van egy csomó játszótér, babamegőrző, az éttremben külön "babakonyha" tejbegrízzel, meg rántott dínókkal, meg bébiételekkel. Minden sarkon etetőszékek és járókák, gyerekprogramok, a szobában beépített bébifon, járóka, pelenkázó, babakád, stb, stb, stb. Minden nap úsztunk, szaunáztunk, a nagyok masszázsokra meg kozmetikába jártak, ettünk-ittunk, pihentünk.
Az év utolsó napja is itt ért bennünket, becsekkoltunk hát a szilveszteri vacsorára is. Képzeljétek, szereztünk lufikat, táncoltam Kekével, és egészen KILENC óráig fent voltam! Aztán amíg én szundítottam, Apa semmit nem bízva a véletlenre vett 60 darab tombolát, amivel össze-vissza nyertek mindenfélét. Anya az éneklő "Sziget hercegnője" Barbie-babának örült legjobban, Apa pedig a 3 napos debreceni wellness-hétvégének :) Nézzétek meg, hogy mulattam:
Újévi fogadalmat is tettem: idén végre megtanulok járni, picit beszélni is, nem prüszkölöm majd ki a főzeléket (ha már ehetek) és gyakrabban találkozom Kornél uncsitesóval. Hát, nagyon röviden ennyi. BUÉK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése