A Mikulás pajesza

Lecsúsztam róla! Mármint az igazi Mikulásról. Persze nem szószerint (bár az is vicces lett volna...), hanem képletesen. Már csak az ajándékokkal találkoztam, amiket itt hagyott nekem. Például egy cuki csíkos pulóvert, lila rénszarvasos sapkát, meleg babakocsi-takarót, egy retikülös pockot(!) plüssből (from IKEA) meg egy borostyánnyakláncot. Ha kisbabák vagytok, vagy van a közeletekben kisbaba, biztos tudjátok, mi ez az ékszer. Állítólag segíti a fogzást, csökkenti a fájdalmat, megnyugtat, stb. (Anya szerint csak nem ment a fenyőgyanta-biznisz). Szerintem nem akarta a Mikulás, hogy megszóljanak a babauszodában, hogy ha mindenkinek van, akkor nekünk MIÉRT NINCS? /Hát szülő az olyan, aki nem vesz borostyánláncot, hordozókendőt, szoptatópárnát már az első ultrahangos vizsgálat után?!!!/ Szép sötétbarna színű, állítólag nagyon jól áll. Mondjuk ettől függetlenül még simán nézhetnek kisfiúnak...(mint az a bácsi nyáron a parkban, aki figyelmen kívül hagyva talpig rózsaszín és lila outfit-emet, megkérdezte Anyacitól, hogy fiú vagyok-e vagy lány?) Az alábbi fotón megtekinthetitek A BOROSTYÁNLÁNComat. Egyébként itt nem őszinte a mosolyom, csak a vakut utálom nagyon!

Ja, múltkor ígértem képet az Apának készített ajándékomról. Persze megpróbáltam felbecsültetni és bejött, amire számítottam: eszmei értéke FELBECSÜLHETETLEN. Íme:



Ugye értitek, hogy miért?



Vasárnap ismét PLÁZÁZTAM!!! Szokásos: Apáék "karácsonyi shopping" címén magukkal hurcoltak. Ezúttal csapatban indultunk útnak: jött Keke, Kati és Roli is velünk. Miután mindannyian megebédeltek a tömegben (én pedig nagyon megijedtem, mert a széklábak csikorgására ébredtem), nyakunkba vettük a három emeletet (persze megint nem szószerint, bár az is vicces lett volna...). Apával és Rolival lecsatlakoztunk a női szakaszról és betértünk egy öltöny-boltba. Itt igazi "nők a pult mögött"-eladónénik vannak, Anya szerint a SKÁLA-ból vették át őket. Biztos. Szóval amint megláttak a hölgyek, "gügyürübügyürü" felkiáltással leválasztottak Apáról. Mire a csajok megérkeztek utánunk, a nénik már tudták minden paraméteremet: hány grammal születtem, hány centivel, szopizom-e, stb. Anya nézett nagyot és kimenekített a karmaik közül. Köszi Anyaci! A nap legérdekesebb része pedig még csak ezután következett...

"Vegyünk Ani kinőtt(!!!) ruháinak műanyag dobozokat!"-jelszóval átmentünk az IKEA-ba (Reni néni, gondoltunk ám rátok!). A sokk már a bejáratnál ért minket: ott volt a Mikulás! Illetve egy gagyi utánzata, ezt én is rögtön kiszúrtam. Lehetett vele fotózkodni, a képet meg haza lehetett hozni emlékbe. Anya szerint valamelyik szabadnapos raktáros-srácot kényszerítették bele a jelmezbe. Összesen 6 kép készült rólunk: én mindegyiken cuki vagyok, neki meg mindegyiken kilátszik a pajesza. Úgyhogy mindegy is, melyiket mutatom meg. Legyenek ezek:

A szerda délutánt Apával töltöttem, mert Anya fodrászkodni volt. Ilyenkor, amikor kettesben vagyunk, elől ülök mellette az autóban, ő pedig állathangokat tanít nekem vagy toplistás slágerek éneklésével szórakoztat. Az igazi favoritomat azonban Anya szokta prezentálni nekem, főleg amikor a téli kezeslábasomat próbálja rámerőszakolni. Azt nagyon nem bírom, ezért kell a nehéztűzérség. Hallgassátok meg ti is (egy népdal és nem toplistás):

http://www.youtube.com/watch?v=PXhLbq-3uNU