Túléltük! Nem azért mert olyan rossz volt, hanem mert olyan jó! :) Apa szülinapi bulijáról beszélek. Említettem nektek, hogy szombaton tartjuk és megpróbálok majd tudósítani. A tervem, hogy majd feltűnés nélkül bekúszom a buliba, meghiúsult. De kezdjük az elején!
Szombat délben érkeztünk a szállodába, ahol Papiékkal együtt megebédeltünk, utána pedig bevetettük magukat a szálloda vízibirodalmába. Anyából délután csak annyit láttam, hogy szaladgál ide-oda az emeletek között. Este felé aztán már nagy volt a nyüzsgés, de nekem - szokás szerint - 7 órakor fellőtték a pizsamát (pontosabban a rugdalózót és a hálózsákot). Mivel Dédinek megfájdult az epéje (vagy mije?) és nem vett részt a bulin, együtt feküdgettünk a szobában.
A partit a szálloda legfelső emeletén tartották, ahova csak lifttel lehetett feljutni, én viszont nem érem el a gombokat. Itt jött a csel: beépített emberem, Keke egész este ingázott a buli és a szobám között "megnézem a kisgyereket"-címszóval. Ha tudnátok: minden apró részletről tájékoztatott, tehát nem maradtam le semmi fontos infóról. Így tudtam meg például, hogy 4 fogásos menü volt a vacsi (plussz a torta), hogy Anya meglepetés vetítéssel készült Apának, hogy a BON-BON együttes adott koncertet, hogy a vendégek rengeteg ajándékot hoztak, hogy Roli bácsi egyedül ropta a táncparketten egy Modern talking számra, hogy Köröszt be akart csajozni, és hogy Apa (is) PICIT berúgott. Állítólag szuper jó buli volt, egészen hajnali 4-ig! Másnap az ottalvós vendégekkel együtt reggeliztünk, utána pedig mindenki ment haza, kipihenni a "fáradalmakat". Anya összesen 1 fotót engedélyezett feltennem a sok közül (azért ez felettébb gyanús...!):
| Én szombaton fél éves leszek! Arra még nem jár ilyen buli?! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése